Esély az esélyegyenlőségre
Május 5-e az Esélyegyenlőség Világnapja. Ezen a napon sokat hallani, és olvasni a médiában arról, hogy milyen hátrányos helyzetben élő társadalmi csoportok léteznek, és persze jó lenne megteremteni az egyenlőséget, mert ha már elméleti síkon megfogalmaztuk, akkor a következő lépés a gyakorlatban történő megvalósítás. Szépen is hangzik mindez, ám sok az akadály.
tovább olvasom...
Május 5-e az Esélyegyenlőség Világnapja. Ezen a napon sokat hallani, és olvasni a médiában arról, hogy milyen hátrányos helyzetben élő társadalmi csoportok léteznek, és persze jó lenne megteremteni az egyenlőséget, mert ha már elméleti síkon megfogalmaztuk, akkor a következő lépés a gyakorlatban történő megvalósítás. Szépen is hangzik mindez, ám ebben a témában sem tapasztalhatunk mást, mint a hasonló ünnepekkel kapcsolatban, hiszen mindannyiszor beigazolódni látszik a mondás, mely szerint minden csoda három napig tart. Ebben az esetben egy napig figyelünk a hátrányos helyzetben élő csoportokra, ahogy a fehérbot napján is egy napot szentelünk annak, hogy a vak emberekről beszéljünk, holott hála Istennek, már napi szinten találkozhatunk velük az utcán a nagyobb városokban, mert kimerészkednek, próbálnak a társadalom részeként létezni. Ma még hihetetlennek tűnik sokak fejében, de egy fogyatékos ember is élhet teljes életet, nem törvényszerű, hogy intézetben éljen, alapíthat családot, végezhet értelmes, hasznos munkát stb. Nincs ez másképpen, természetesen, a más egyéb okból hátrányos helyzetűvé vált emberek esetében sem, hiszen ha nehezen is, de egy szegényebb háttérből induló is felkapaszkodhat, egyetemi végzettséget szerezhet, vagy jó szakmát tanulhat, és megpróbálhat megállni a maga lábán. Mindez persze akkor válhat valóra, ha lehetőséget kapnak ezek az emberek.
Mi valósul meg ebből Magyarországon? Makacs tényekre támaszkodva kijelenthető, hogy hangzatos szavak, mondatok hangzanak el ezen a világnapon is az elfogadásról, ám aki konkrétan hátrányos helyzetben van, bizony csúnyán megtapasztalhatja, hogy mennyivel több kört kell futnia egy állásért, hogy gyakran megkérdőjelezik pl. egy fogyatékos ember képességeit, míg ép kollégáját, aki ugyanazon szakma képviselője, gond nélkül felveszik az adott pozícióba. Sokan jópofa módon elbeszélgetnek egy vak emberrel, de azt többen el sem tudnák képzelni, hogy adott esetben párkapcsolatot kezdjenek vele, mert félnek az ismeretlentől. Mennyit enyhülhetne ez a görcsös félelem, ha nyitnának egymás felé az emberek, és megismernék a másság mögött azt, ami összeköt minket? Talán bele sem gondolunk, mennyi közös van bennünk, ami természetesen nem egyformaságot jelent, hiszen mindenki egyedi, megismételhetetlen.
Nyílván nem célja cikkünknek, hogy negatív felhangot üssön meg, így tehát említést kell tenni a jó példákról is. Kellő kitartással és kapcsolati hálóval egy hátrányokkal induló ember is megtalálhatja a célját, melyet elégséges makacssággal meg is valósíthat. Ha el tudja fogadtatni magát a környezetével, és nem sajnálatraméltó képet mutat magáról, akkor esélyesebb, hogy állást talál, családot alapít, megélheti mindazt, amit nagy általánosságban szeretnénk megélni. Sok pozitív példával is találkozunk, ha nyitott szemmel és fülekkel járkálunk a mindennapok forgatagában, és persze észrevesszük egymást.
Vannak, akik külföldön keresik a szerencséjüket, de jó tisztában lenni azzal, hogy odakint sem kolbászból van a kerítés, valamint megfelelő nyelvtudás nélkül sok nehézség adódhat.
Talán ebből a pár sorból érzékelhetővé vált, hogy ahogy mindennek, ennek az éremnek is két oldala van. Amellett, hogy fontos lenne a hátrányos helyzetű emberek elfogadása, nekik is elfogadhatónak kell mutatniuk magukat, amennyire ez lehetséges. Ha egy kicsit mindenki dolgozna ezen a maga környezetében, akkor feleslegessé is válhatna ez a világnap, hiszen természetes lenne a másság, a különböző élethelyzetek, állapotok mögött pedig magát az adott embert látnánk, aki hihetetlen kincseket rejthet.
