Barion Pixel
Oldalunk cookie-kat használ, amelyek információkat szolgáltatnak számunkra az oldallátogatási szokásokról, de nem tárolnak személyes információkat. Adatkezelés.
Termékek Menü

Díjaink, elismeréseink

Szeretjük a praktikus és kiváló megoldásokat. Jólesik, ha kicsit törődnek velünk, odafigyelnek ránk, észreveszik az erőfeszítéseinket, látják a tisztességet, a becsületes kereskedelmi és jogkövető magatartásunkat. Mindez a Prémium vásárlói élményprogramban valósul meg, amit tovább erősítenek a lenti díjak, elismerések. Éppen ezért kiemelt jelentőséggel bírnak a több ezer vásárlói értékeléssel együtt, mert óriási a motivációs erejük. Egyrészt cégünk egy-egy szakaszának a végét és a másik kezdetét jelentik: az átgondolást és az újragondolást a további fejlődés érdekében. Másrészt büszkeséggel töltenek el bennünket, hogy két, jelentős hátránnyal induló fogyatékos ember mindezt elérhette, amihez az erőt és a bátorítást az Úr Isten adja (hálásak is vagyunk érte).

 

Az Értéksziget MagyarBrands Innovativ márka lett

2023-ban a Szakmai Bizottság döntése alapján az ÉRTÉKSZIGET (FKI Nonprofit Kft.) MAGYARBRANDS díjas, KIVÁLÓ MÁRKÁNAK számít, a hazai innovatív TOP márkák egyikeként. A MagyarBrands program több mint egy évtizede díjazza a magyar vonatkozású márkák közül a legeredményesebbeket, vagyis kizárólag olyat értékel, amely Magyarországon született vagy a létrejöttében-alapításában magyarok vettek részt. A díj odaítélése számszerűsíthető kritériumok alapján történik, amelyet egy önkéntes, független szakértőkből álló bizottság döntése egészít ki. Az Értéksziget gyógyászati segédeszköz szaküzlet és webáruház elismert magyar márka lett.

Pénzügyileg stabil vállalkozás a Bisnode minősítése alapján

A Bisnode nemzetközi cégminősítő minden vállalkozás pénzügyi stabilitását, üzleti megbízhatóságát minősíti egy folyamatosan visszamért és bizonyított, nemzetközi szakértők által kialakított rendszer alapján. Az AAA minősítés alapján cégünk, az FKI Nonprofit Kft. a pénzügyileg legstabilabb cégek egyike annak ellenére, hogy talán már túl vagyunk a koronavírus-járvány 3. hullámán. Ez alapján vállalkozásunk a magyar cégek azon 6,3%-ába tartozik, akik pénzügyileg a legszilárdabb lábakon állnak. Nagy megtiszteltetés, hogy a Bisnode objektív cégminősítése alapján a legjobbak között szerepelhetünk.

Pénzügyileg stabil vállalkozás a Bisnode minősítése alapján

A Bisnode nemzetközi cégminősítő minden vállalkozás pénzügyi stabilitását, üzleti megbízhatóságát minősíti egy folyamatosan visszamért és bizonyított, nemzetközi szakértők által kialakított rendszer alapján. Így került kiválasztásra cégünk, az FKI Nonprofit Kft. is, mint a pénzügyileg legstabilabb cégek egyike. Ez alapján vállalkozásunk a magyar cégek azon 9,82 %-ába tartozik, akik pénzügyileg a legszilárdabb lábakon állnak. Nagy megtiszteltetés, hogy a Bisnode objektív cégminősítése alapján a legjobbak között szerepelhetünk.

Különdíj: Fogyatékosság-barát Munkahely Elismerés

A 2010-ben bevezetett Fogyatékosság-barát Munkahely elismerés azért jött létre, hogy az álláskereső fogyatékossággal élő emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találását segítse. A kitüntetés a munkáltatót a logó használatára jogosítja és mind a társadalom, mind a fogyatékossággal élők felé azt közvetíti, hogy a szervezet pozitívan fogadja a fogyatékos álláskeresők jelentkezését. Cégünk azért kapta a különdíjat, mert kiemelten foglalkozik a fogyatékos emberek kommunikációjával a megrendelések és kiszolgálások során.

Zöldüzlet Elismerés

2015-ben az Értéksziget Webáruház Zöldüzlet minősítésben részesült. A program célja, hogy segítse és elismerje a résztvevő üzletek, webáruházak környezettudatos működés iránti elkötelezettségét, a vállalt környezetbarát lépések szakszerű megvalósítását, a környezettudatosság - és ezzel összefüggésben - az egészségtudatosság elterjesztését. A fenti környezettudatos működésünk megvalósítását rendszeresen auditálja egy külső szervezet. A Zöldüzlet program munkatársai személyesen ellenőrzik működésünket, és tanácsokkal látnak el minket a környezettudatos működés további erősítésében.

Fogyatékosság-barát Munkahely Elismerés

A Fogyatékosság-barát Munkahely elismerés azért jött létre, hogy az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találhassanak. A kitüntetés a munkáltatót a logó használatára jogosítja és azt közvetíti, hogy a szervezet pozitívan fogadja a fogyatékos álláskeresők jelentkezését. A díjat azok nyerhetik el, akik vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a fogyatékos munkavállalók toborzásával, foglalkoztatásával, megtartásával kapcsolatos gyakorlatukat. A díjjal immár 6. éve, 2011 óta büszkélkedhet az Értéksziget Webáruház.

Megbízható Bolt Program minősítés

A Megbízható Bolt Program az Árukereső szolgáltatása 2009 óta, amellyel az online vásárlások megbízhatóságát, hitelességét kívánja javítani. A programra jelentkező webáruházak vásárlói - röviddel vásárlásukat követően - egy kérdőívben értékelhetik a bolt szolgáltatásait. A kérdőívek eredményei alapján, a legalább 4.0 értékelést elérő boltokat megkülönböztető logóval látják el. Az elismerés igazán hiteles képet ad a boltok minőségéről, miután csak a webáruházakból ténylegesen vásárolt felhasználók véleménye alapján érdemelhető ki.

Fogyasztóbarát Vállalkozás Elismerés

2014. június 14-én vehettük át ezt a díjat elsőként Magyarországon a fogyatékos emebereket foglalkoztató cégek közül a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságtól. A kiemelt védelmet igénylő fogyasztók védelmét és segítését témában beadott pályázatunk méltó volt az elismerésre. Hosszabb elállási időt vállalunk, kiemelten figyelünk az idős és fogyatékos emberek problémáira, segített kommunikációt használunk. A vonatkozó jogszabályokat maradéktalanul betartjuk, sőt, még többet is teszünk az elégedett vásárló érdekében.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a SzeK.org minősítése

A SzEK.org által ellenőrzött webshop, amely a 2012.11.13. -kor elvégzett felülvizsgálat pillanatában teljes mértékben megfelelt a jogi, fogyasztóvédelmi és adatvédelmi szempontoknak: A SzEK.org a feltételek meglétét a webshop üzemeltetője által benyújtott önkéntes adatszolgáltatás alapján ellenőrizte. Minden jogszabályváltozás alkalmával a változásban érintett szempontok szerint a webshopokat újra leellenőrizzük, de legkésőbb a regisztráció után 2 évvel teljes körű revíziót folytatunk le. Ezen kívül a webshopok körében szúrópróbaszerű ellenőrzéseket is végzünk.

Delfin Díj a fenntartható jövőért esélyegyenlőségi kategóriában

2013. június 21-én adták át a Delfin Díjakat azoknak a cégeknek, akik a fenntartható fejlődés iránti elkötelezettsége kimagasló, tevékenységükhöz viszonyított fenntarthatósági teljesítménye példamutató. A DELFIN Díj (Díj egy ELkötelezett, Fenntartható, Innovatív Nemzedékért) odaítélésével a Magyar Telekom a Fogyatékosügyi Kommunikációs Intézetet az "Esélyegyenlőség támogatása, diszkrimináció-mentesség segítése vállalaton belül és kívül" kategória első helyezettjeként jutalmazta.

ÉRTÉKSZIGET otthonápolási és beteggondozási gyógyászati segédeszköz szaküzlet és webáruház - mert itt figyelmesek velem

Bankok és minősítések