Hallás nélkül is van tovább

Durgonics Tamás

A Siketek Nemzetközi Szövetségének határozata alapján, minden szeptember utolsó vasárnapján tartjuk a hallássérültek világnapját 1958 óta. Ezen a napon kicsit több figyelemmel fordul a társadalom a hallássérült emberek felé, de jól tudjuk, hogy a világnapokon túl is élni kell, és bizony a hétköznapok közömbössé, esetleg ingerlékennyé teszik az embert, így hamar elfelejtjük a magasztos eszméket, melyeket szeretünk hangoztatni a világnapok kapcsán. Elfogadásról beszélünk gyakran a hallássérültekkel kapcsolatban is, de megismerés nélkül nem tudhatjuk, hogy mit is kell elfogadnunk. Első körben megismerhetjük a hallássérültséggel járó sajátos helyzetet, a hallássérültség kategóriáit, ám ez nem több mint lexikális tudás. Igazi megismeréssé válik, amint egy valódi siket emberrel próbálunk kapcsolatot teremteni, és az állapot mögött elkezd érdekelni az adott személy is. Vajon hányan jutunk el a megismerés ezen állomására? A kérdés nyilván költői, hiszen nem tudhatjuk, ki kikkel, miként építi emberi kapcsolatait, de sokan még görcsösen félnek megismerni azt, aki más.

A hallássérültség fajtái

Fontos tudnunk, kik is tartoznak a hallássérült emberek csoportjába orvosi értelemben, és persze az sem mellékes, hogy mi jellemzi ezeket az embereket az állapotukat illetően, mert részben ebből fakadóan derülhet ki, hogy miként tudunk hatékonyan segíteni és akkor, amikor az szükséges.

A nagyothalló emberek rendelkeznek hallásmaradvánnyal, de segédeszköz, hallókészülék nélkül már gondjaik akadnak a kommunikációt tekintve, mert rosszul hallanak, nem értik a halk beszédet, ami gyakran beszédfejlődésükre is rányomja a bélyegét. Ma már léteznek olyan oktatási, nevelési módszerek, hallókészülékek, akadálymentesítési megoldások, melyek számukra is élhetővé teszik az életet, és minőségivé is teszik azt. Akadálymentesség szempontjából fontos lehet épületekben az indukciós hurok használata, ami hallhatóvá teszi számukra is az elhangzottakat. A nagyothalló emberek gyakran használják a jelnyelvet is kommunikációjuk során, de helyzetük nem könnyű, hiszen részben a siketek, részben a hallók közé tartoznak.

A siket emberek (nem süket, ez bántó és sértő kifejezés) nem rendelkeznek hallásmaradvánnyal, viszont komoly szerepet kap életükben a vizualitás. Úgy tűnhet, hogy jobb a látásuk, mint egy halló emberé, ám csak a beállítódásuk más. Az emberi agy igyekszik kipótolni a hallás vagy látás hiányát, amennyire ez lehetséges. A siket embereken elsőre nem látszik, hogy fogyatékos emberek lennének, így segítséget is nehezebben kapnak, mint például a vakok, de az ő állapotukat is gyakran értelmi sérültséggel, vagy más problémával mossák össze, holott egyáltalán nem törvényszerű, hogy más fogyatékossággal is párosulna a siketség.

Hallássérültek a mindennapi életben

A hallássérült emberek esetében is elmondható, hogy sokszor az adott személytől is függ, hogy mit ér el az életben, mennyire képes beilleszkedni a társadalomba. Az azonban kétségtelen, hogy Magyarországon nem könnyítik meg a dolgukat a munkáltatók, ügyintézők, akik gyakran felkészületlenek egy nagyothalló, vagy siket ember kezelésében. A munkáltató nem tekinti hatékony munkaerőnek a kommunikáció nehézségei miatt, a jelnyelvi tolmács igénybevétele pedig még nem mindennapos. E nehézségektől függetlenül egy siket ember is lehet hasznos tagja a társadalomnak, alapíthat családot, ma már a felsőoktatásban is tanulhat, tehát bátran kijelenthető: az élet hallássérülten is megy tovább. Ezt főleg azokkal a hallássérült emberekkel nehéz megértetni, akik később válnak siketté vagy nagyothallóvá, hiszen időbe telik, míg feldolgozzák a traumát, és együtt tudnak élni állapotukkal. Gondoljunk rájuk is, segítsük őket!